Mi a Hyrox?

A HYROX egy viszonylag új, feltörekvő és rendkívül nagy népszerűségnek örvendő ága a funkcionális fitnesznek. Előretörése mögött döntően az áll, hogy viszonylag könnyen elsajátítható beltéri gyakorlatokból áll, nagy tömegeket mozgat meg (mint pl. egy futóverseny), a versenyeken amatőr és profi sportolók egyaránt indulhatnak. Edzései alapvetően a globálisan egységes versenyfeladatok köré szervezhetők. A verseny lényege pedig, hogy 8x1 km futást kell teljesíteni és minden futószakasz után egy-egy funkcionális sportból kiemelt erőt vagy állóképességet igénylő feladatot kell teljesíteni.

Minden versenyzőre ugyanaz a sorrend és feladatok várnak (a terhelés lehet eltérő, Ugyanis választhatsz Open vagy Pro kategóriát, illetve indulhatsz egyénileg, párosban vagy csapatban is. Az alap verseny és legnagyobb kihívás persze az egyéni-Pro versenyzés., Az eredmények így egy-egy kategórián belül tisztán és egyértelműen összehasonlíthatók,

A legjobbak pedig egy éves világbajnokságon mérhetik össze magukat.

Melyek a Hyrox verseny feladatai?

A 8x1 km futás 8 különböző erő vagy állóképességi feladattal egészül ki váltakozva. A sorrend minden versenyen ugyanaz. Az első 1 km futással kezdődik, majd következik (minden futószakasz után):

  • Síelés (SkiErg) – 1000 méteres távot kell síelős ergométeren megtenni, ami elsősorban a kar- , törzs- és hátizmokat veszi igénybe, nagyfokú állóképességet igényel.
  • Szántolás (Sled push) – 50 méteren át kell tolni egy súlyozott szánt Ez a gyakorlat elsősorban a lábat dolgoztatja meg, de a törzset sem hagyja pihenni.
  • Szánhúzás (Sled pull) – 50 métert kell egy szintén megsúlyozott szánt húzni, Elsősorban a kar- és hátizmok erejéből, de itt is be kell vetni részben a lábakat és törzset.
  • Burpee-távolugrás (Burpee broad jumps) – 80 métert kell leküzdeni úgy, hogy az előrehaladáshoz "burpee-t" (hasonló a négyütemű fekvőtámaszhoz) és egyből helyből távolugrást kell csinálni. Ez a feladat komoly állóképességet és robbanékonyságot igényel.
  • Evezés (Rowing) – 1000 métert kell evezni ergométeren. Ez a kardió gép a teljes testet átmozgatja, de kiemelten a lábat, törzset és a karokat veszi dolgoztatja meg.
  • Kettlebell cipelés (Farmers Carry) – 200 méteren át kell két kézben lógatva tartva egy-egy kettlebell-t vinni, Egyszerű gyakorlatnak tűnik, azonban nagy fogáserőt és stabil törzset igényel.
  • Kitörés homokzsákkal (Sandbag lunges) – 100 méter sétálós kitörés, mely közben a nyak mögött, a vállon tartva egy homokzsákot kell cipelni. Ez a gyakorlattípus brutális far- és combizom gyilkos.
  • Medicin labda dobás (Wall Ball) – Medicin labdával kell guggolásból indulva célra dobni. A labda súlya (4/6/9 kg) és a darabszám (75/100) nemtől és kategóriától függően változik. Erős állóképességi feladat, melyben a lábak és vállak kapnak komoly szerepet.
  • (forrás: biotechusa.hu)

Na de mi van az edzésen?

Az edzéseken természetesen nem a versenyfeladatot csináljuk, azonban ezek adják a napi edzések alapját. Az edzésprogramok úgy vannak összeállítva, hogy ezen kihívásokra készítsen fel. Részletesebb információért kattints ide!